Egy adott pozícióra vonatkozó fedezeti követelmény kiszámítása során alkalmazott módszertant nagyrészt az alábbi három tényező határozza meg:

 

1.      A termék típusa;

2.      A terméket jegyző tőzsde és/vagy a terméket forgalmazó bróker (carrying broker) elsődleges szabályozó hatóságának szabályai;

3.      Az IBKR „házon belüli” követelményei.

 

Bár több módszertan létezik, ezeket általában a következő két kategóriába szokás sorolni: szabályalapú és kockázatalapú. A szabályalapú módszerek általában egységes fedezeti rátákat feltételeznek hasonló termékek esetén, nem teszik lehetővé a termékek egymással szembeni beszámítását, és a származékos instrumentumokat a mögöttes eszközhöz hasonlóan veszik figyelembe. Ebben az értelemben megkönnyítik a számítások elvégzését, ugyanakkor gyakran olyan feltételezéseken alapulnak, amelyek – bár egyszerűen végrehajthatók, de – felül- vagy alulbecsülik az instrumentum kockázatát a múltbeli teljesítményéhez képest. A szabályalapú módszertanra jó példa az amerikai Reg. T követelményrendszer.

 

Ezzel szemben a kockázatalapú módszertanok gyakran a termék múltbeli teljesítményét tükröző fedezeti követelményt alkalmaznak, bizonyos mértékig elismerik a termékek egymással szembeni beszámítását, és matematikai árképzési modellek használatával igyekeznek modellezni a származtatott termékek nem-lineáris kockázatát. Bár ezek a módszertanok intuitívak, olyan számításokat tartalmaznak, amelyeket az ügyfél nem feltétlenül tud egyszerűen megismételni. Ráadásul, amennyiben a bemeneti adataik a megfigyelt piaci viselkedésre támaszkodnak, olyan követelményeket eredményezhetnek, amelyek gyors és jelentős ingadozásoknak vannak kitéve. Az ilyen kockázatalapú módszerekre jó példa a TIMS és a SPAN.

 

Függetlenül attól, hogy a módszertan szabály- vagy kockázatalapú, a legtöbb bróker „házon belüli” fedezeti követelményeket alkalmaz, amelyek célja, hogy növeljék a jogszabályok szerinti, vagy alapkövetelményt azokban az esetekben, ahol a bróker kitettsége nagyobb annál, mint amit az alapkövetelmény teljesítésével fedezni lehetne. Az alábbiakban áttekintjük a legelterjedtebb kockázat- és szabályalapú módszertanokat.

 

  

a.      Portfóliófedezet (TIMS) – Az elméleti piacközi fedezeti rendszer („Theoretical Intermarket Margin System” vagy „TIMS”) az Options Clearing Corporation („OCC”) által létrehozott kockázatalapú módszertan, ami kiszámítja a portfólió értékét egy sor hipotetikus piaci forgatókönyv alapján, feltételezett árfolyamváltozásokkal és átértékelt pozíciókkal. A módszertan emellett opciós árképzési modellt alkalmaz az opciók átértékelésére, illetve az OCC forgatókönyveket kiegészíti számos házon belüli forgatókönyvvel, amelyek célja a további kockázatok azonosítása, pl. szélsőséges piaci kilengések, koncentrált pozíciók és az opciók implicit volatilitásának változásai. Emellett vannak bizonyos értékpapírok (pl. Pink Sheet, OTCBB és egyes alacsony kapitalizációjú részvények) amelyekre nem lehet fedezeti hitelt felvenni. Miután a portfólióértékek minden forgatókönyv szerint meghatározásra kerülnek, a legnagyobb veszteséget előrevetítő válik a fedezeti követelménnyé.

 

A TIMS módszertannal értékelhető pozíciók közé tartoznak az amerikai részvények, ETF-ek, opciók, határidős egyedi részvényügyletek, illetve azok a nem amerikai részvények és opciók, amelyek teljesítik az SEC piacképességi tesztjét.

 

Mivel ez a módszertan lényegesen összetettebb számításokat alkalmaz, mint a szabályalapú társai, jellemzően pontosabban modellezi a kockázatokat és általában nagyobb tőkeáttételt kínál. Tekintettel a nagyobb tőkeáttételre, valamint arra, hogy a követelmények ingadozhatnak, és gyorsan reagálhatnak a változó piaci feltételekre, a módszertan kifejezetten gyakorlott befektetők számára készült, és minimális kezdeti illetve fenntartási tőkeigénye rendre 110 000 USD és 100 000 USD. A módszertan alkalmazása esetén a részvényekre vonatkozó követelmény általában 15% és 30% között alakul, ahol a kedvezőbb követelmény az olyan erősen diverzifikált részvénycsoportot tartalmazó portfóliókra vonatkozik, amelyek korábban alacsony volatilitást mutattak és amelyek jellemzően opciós fedezeti ügyleteket alkalmaznak.

 

b.       SPAN – A standard kockázati portfólióelemzés („Standard Portfolio Analysis of Risk” vagy „SPAN”) kockázatalapú fedezeti módszertan, amit a Chicago Mercantile Exchange („CME”) hozott létre határidős és határidős opciós ügyletekhez. A TIMS-hez hasonlóan a SPAN is úgy határozza meg a fedezeti követelményt, hogy hipotetikus piaci forgatókönyvek alapján kiszámítja a portfólió értékét, abból a feltételezésből kiindulva, hogy megváltozik a mögöttes termékek árfolyama és az opciók implicit volatilitása. Az IBKR ebben az esetben is házon belüli forgatókönyveket alkalmaz ezekre a feltételezésekre, amelyek figyelembe veszik a szélsőséges árfolyammozgásokat, illetve ezek hatását az erősen pénzen kívüli (deep out-of-the-money) opciókra. A legnagyobb veszteséget előrevetítő forgatókönyv válik a fedezeti követelménnyé. A SPAN fedezeti rendszer részletes bemutatását a KB563 cikk tartalmazza.

 

a.      Reg. T – Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board felelős a pénzügyi rendszer stabilitásának a fenntartásáért, és a pénzpiacokon esetlegesen megjelenő rendszerszintű kockázatok megfékezéséért. Ezt részben úgy éri el, hogy korlátozza azon hitelek összegét, amelyeket a brókercégek az ügyfeleiknek nyújthatnak értékpapírok fedezeti kereskedése céljából. 

 

Ezt a célt szolgálja a T rendelet, közkeletű nevén a „Reg. T”, amely előírja a fedezeti számla létrehozásának kötelezettségét, valamint a kezdeti fedezeti követelményt és a fizetési szabályokat egyes értékpapír-tranzakciók vonatkozásában. Részvényvásárlás esetén például a Reg. T jelenleg a vételár 50%-ának megfelelő kezdeti fedezeti befizetést ír elő az ügyfél számára, és lehetővé teszi, hogy a bróker hitelt nyújtson vagy finanszírozza a fennmaradó 50%-ot. Például egy 1 000 USD értékű értékpapírt megvásárló számlatulajdonos ügyfél köteles legalább 500 USD-t befizetni a számlájára, míg a vételár fennmaradó 500 USD részét finanszírozhatja hitelből.

 

A Reg. T kizárólag a kezdeti és a fenntartási fedezeti követelményt írja elő, míg a pozíció folytatólagos tartásához szükséges összeget a tőzsdei szabályok rögzítik (részvények esetében 25%). A Reg. T szintén nem határoz meg fedezeti követelményeket az értékpapír-opciókhoz, mivel ezekről az értékpapírt jegyző tőzsde szabályzata rendelkezik, amelyhez szükséges a SEC jóváhagyása. A Reg.T számlán tartott opciókra szintén szabályalapú módszertant kell alkalmazni, ahol a short pozíciókat a nekik megfelelő részvényként kezelik, a spread tranzakciók pedig fedezeti könnyítést élveznek. Végezetül, a minősített portfólió fedezeti számlán tartott pozíciók mentesülnek a Reg. T szerinti követelmények alól.